Jelenlegi helyDr. Léhmann György

Dr. Léhmann György


Dr. Léhmann György ügyvéd honlapja

SZABADULÁS A BANKOK FOGSÁGÁBÓL kiemelés ikonja

Dr.Léhmann György(ECHO TV „Kiút többszemközt” 2012. május 19-i adásához)

Három héttel ezelőtt, április 26-án hozta meg C-472/2010. szám alatt Luxemburgban az Európai Bíróság azt az ítéletet, mely a Pest Megyei Bíróságnak 2010. szeptember 29-i „előzetes döntéshozatal iránti” alábbi kérelmét is elbírálta:

Most Luxemburgban oktattak bennünket kiemelés ikonja

Dr.Léhmann Györgyde mi függetlenek maradunk

Talán még emlékeznek arra, hogy 2012. január 2-án úgy kezdtem az évet, hogy a „A tisztességtelenség következményei” című írásomat a következőkkel zártam:

 

DR. LÉHMANN GYÖRGY-KÉTSÉGBEESÉSEM OKÁBÓL kiemelés ikonja

Orbán - CsányiNaponta érkeznek hozzám

az írásom végére másolt olyan a tájékoztatások, hogy az elmúlt hetekben az általam gyalázatosnak tartott törvényalkotási és egyéb kormányzati tevékenységek termésének mocskos begyűjtése a bankok által megindult.

 

Tájékoztatják arról a hiteladósokat, hogy például  az

 

Dr.Léhmann-Állami támogatással végrehajtott banki elkövetési magatartásról kiemelés ikonja

Dr.Léhmann GyörgySzemenszedett hazugságnak

tűnik a Dr. Papcsák Ferenc által vezetett Devizahitelezést Vizsgáló Országgyűlési Bizottság összefoglaló jelentésének adósok felelősségével kapcsolatos alábbi megállapításai akkor, ha figyelembe vesszük az írásom után olvasható, CIB Bank Zrt által blanketta formában készített „Kockázatfeltáró nyilatkozat” elnevezésű okiratnak tartalmát, valamint felhasználásának körülményeit:

 

Dr.Léhmann György - Szorul a hurok kiemelés ikonja

Szorul a hurokSzorul a hurok

Fővárosi Törvényszékenvolt tárgyalásom egy devizalapu kölcsönszerződés felmondása jogellenességének megállapítása tárgyú peres eljárásban, de még a tárgyalásnak érdemi megkezdése előtt felhívta a bíróság figyelmemet általánosságban néhány közreadott irataimmal kapcsolatos problémára.

 

Könnyek nélkül nagyon nehéz végigolvasni ezt a levelet kiemelés ikonja

Könnyek nélkül nagyon nehéz végigolvasni azt a levelet, amit fenti címmel egyik nagyon kedves levelezőem az alábbiak szerint nekem címezve írt. Nekem nem sikerült...

A levélíró egyébként a levélben kéri azt, hogy cáfoljam meg gondolatmenetét, illetve azt, amit állít. A kérést nem áll módomban teljesíteni, mert egyetlen állítását sem áll módomban cáfolni.
Nem találok rá indokot!
Siófokon 2012. március 19.
Léhmann György

A levél: Tisztelt Ügyvéd Úr!

Dr.Léhmann György- könyörgés a független magyar értelmiséghez kiemelés ikonja

Dr.Léhmann GyörgyKönyörgés a független magyar értelmiséghez

Katona Tamás történésztől kérdezték meg egy alkalommal Siófokon azt, hogy mostanában hol vannak a nagy magyar államférfiak. A válasz az volt, hogy a föld alatt. Valamennyien. Ehhez hozzáteszem azt, hogy nemcsak az igaz magyar államférfiak vannak valamennyien föld alatt, hanem a márciusi ifjak utódai sincsenek sehol.

Dr.Léhmann György - a hitvány kiválasztottaknak nincs színe, csak bűze kiemelés ikonja

Dr.Léhmann GyörgyDr.Léhmann György

Írásom után olvasható a Vidékfejlesztési  Minisztérium Vízügyért felelős helyettes államtitkárának tegnap érkezett válaszirata arra a levelemre, melyben  korábban a Dunántúli Regionális Vízműnek szolgáltatási területén kialakult rendkívül magas víz- és csatornadíjakkal, valamint  a  Vízmű Vezérigazgatójának közel négymillió forintos, valamint további számos alkalmazottjának havi 2 millió forinthoz közeli jövedelmével kapcsolatos kivizsgálást kértem.

 

Feliratkozás az NCK hírlevelére

Tartalom átvétel

FACEBOOK

Közlemények

Mátyás Király Közindítvány

NCK- Mátyás Király Közindítvány-sorozat I. rész

NCK HÍRADÓ

Amennyiben lehetőséged van rá kérjük, hogy nyomtasd és terjeszd.

Mozgalmunk nyomtatható, és ingyenesen terjeszthető lapjait (pdf formátumban) innen töltheted le:

I. évfolyam 1.szám

NCK FELHÍVÁS

I. évfolyam 2. szám

 

Keresés